Blága Gábor

Gábor hosszú éveket töltött az Alapítványban, a Szalókiban. Ez volt az otthona. Onnan elmozdítani nem lehetett. Keveset szólt, de a szemével mindent követett, és ha kérdeztük, mosolygósan odamordult valami fontosat.

Története tanulságos és szomorú: 10–12 év elteltével örökséghez jutottak, amiből a testvére végleg elköltözött külföldre,  Gábort pedig a gondnoka egy nap, minden előkészület nélkül elvitte tőlünk.Ez a  hivatásos gondnok elvette a pénzét és bedugta egy 200 km-re lévő pszichiátriai otthonba és minden információ elől elzárt minket. Véletlenül talált rá Gáborra az időközben leváltott gonosz gondnok utódja. Gábort borzalmas állapotban találta, sebek garmadájával, verés és égésnyomokkal, leszedálva, lekötözve. Ez az új gondnok nem tudta, hogy Gábor azelőtt a Down Alapítványban volt, erre utaló dokumentumai eltűntek. Teljesen véletlenül vitte be a Zágrábiba, hogy helyet kérjen neki, amíg végleges megoldást nem talál.

A gondozók sírtak, amikor felismerték Gábort: a valaha volt nagy erős férfi jó ha 50 kg volt, megkínozva, szinte öntudatlan állapotban. Fél év kellett, hogy regenerálódjon.

Amikor ismét a régi Gábor lett, visszaköltözött a Szalókiba, ahol megint otthonosan érzete magát, csente a kávét és a sütit,  amennyit csak bírt, a művelet közben szótlanul pásztázva mosolygós szemével: a  hatást várva, hogy vajon ezredszer is elmondjuk-e neki, hogy 'nem lehet ennyi kávét inni egy napon, mert megárt'. 

Gábor a Szalóki Otthon életének meghatározó alakja volt.  Hirtelen, szinte minden előzmény nélkül győzte le egy alattomos tüdőgyulladás. 

A mikulásnak Gábor nagy barátja volt
Blága Gabi
Egy ünnepségen a Szalókiban