Bemutatkozás

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló
Magyar Down Alapítvány

1145 Budapest, Amerikai út 14.
E-mail: down [at] downalapitvany.hu
Tel.: 363 6353, Tel./fax: 273 1170

Adószám: 18005282-1-42
Bank: UniCredit Bank, 1111 Budapest. Lágymányosi u. 1–3.
Számlaszám: 10918001-00000013-38730007

 

A Down Alapítvány céljai

A Down Alapítvány középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását tűzte ki céljául, annak érdekében, hogy lehetőleg minden értelmi fogyatékos gyermek családban nőhessen fel, felnőttként pedig a lehető legközelebb jusson az önálló élet megvalósításához.

A megvalósítás módja

Az alapítvány egy olyan modell-szolgáltatórendszert tart fenn, mely a sérült embert a születésétől időskoráig támogatja. Ez a modell-rendszer azt demonstrálja, hogy a sérülteket támogató hagyományos ellátó rendszernek (intézetek) vannak alternatívái. Vannak olyan, az integráción és inklúzión alapuló szakmai megoldások, melyek a sérült gyermeket nevelő családok, majd később a sérült fiatal és felnőtt ember életét azokon a pontokon támogatják meg, ahol egyedül nem birkóznának meg a problémákkal, vagy nehezebben boldogulnának. Ezzel lehetővé válik, hogy mindenki máshoz hasonló életet élhessenek tanulással, maximális fejlődéssel, pénzkereső munkával, saját élettérrel, saját családdal. Ez a fajta segítés a sérült embertől elvárja a tőle telhető maximumot, önbizalmat ad, önértékelésre és önbecsülésre tanít.

Családok korai habilitációja

A szülők segítését már közvetlenül a gyermek megszületése után megkezdjük információkkal, címlistákkal, ismeretterjesztő kiadványokkal, tanácsadással. A kisgyermekes családok számára nyaralás formájában kríziskezelő- és problémafel­dol­gozó tréningeket kínálunk, ahol pszichológusok, gyógypedagógusok és idősebb gyermekek szülei készítik fel az „új” szülőket lelkileg, és segítik gyakorlati tanácsokkal. Egy sor kiadvánnyal, szórólappal, információs füzettel is segítjük a szülőket és a szakembereket abban, hogy hova fordulhatnak, kitől kaphatnak segítséget.

Down Dada sorstársi segítő szolgálat

A családok korai felkarolására a Down Dada, szülőkből álló országos szolgálat szakosodott. A tanfolyamokon felkészített Dadák sorstársi segítsége máris érezteti hatását. A Dadák által támogatott családok jó eséllyel indulnak megváltozott életük megoldása felé. A Down Dada szolgálat tagjainak rendszerest képzést és esetmegbeszélő tréningeket rendezünk.

Korai Fejlesztő és Tanácsadó Központ

Az intézmény 2003. szeptemberében kezdte működését Kiss Tiborné vezetésével, Ilka utca 26. sz. alatt. Kisgyermekek korai gyógypedagógiai és pszichológiai fejlesztésén kívül neurohabilitáció, gyógypedagógiai tanácsadás és szülőklub is tartozik a szolgáltatásokhoz. A szolgáltataás együttműködik a Down-dada szolgálattal és a Down Ambulanciával is.

Down Ambulancia

Az ambulancia a szülők gondjait enyhíti – az ál­talában több egészségi problémával járó Down-szindróma koncentrált ellátásával. Down-specifikus szűrővizsgálati programot működtet, mely a gyermek életkorától függően vizsgálja és szűri ki az egészségproblémákat.   A megelőző és gyógyító célú 14 különféle szakrendelést az Alapítvánnyal közösen a Bethesda Gyermekkórház működteti, a Rókus Kórház, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika és a XIV. kerületi Ida utcai Gyermek­or­vosi Rendelő bevonásával.

Altatásos fogászat

A középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosok fogorvosi kezelését az Alapítvány közvetítésével az egyetemi fogászati klinikán működő fogászati rendelőben biztosítják, együttműködésre képtelen kliensek esetén altatással is.

Átmeneti Otthonok

A Down Alapítvány két 30 fős vendégházat tart fenn, az egyik 15 éve non-stop működik Budán, a XI. kerületben, a másik Pesten a X. kerületben 2007. januárjától. Ezeket a bentlakásos otthonokat a szülő vagy maga az értelmi fogyatékos és/vagy halmozottan sérült személy bármikor igénybe veheti néhány napra, néhány hétre vagy hónapra, amíg a szülő, a gondozó vagy a segítő betegsége, ügyes-bajos dolga vagy regenerálódása megkívánja.

Napközi Otthonok

Az Alapítvány napközi otthonai a napközbeni foglalkoztatások, szinten tartó oktatás és önálló életre felkészítés színtere. A családban nevelkedett értelmi fogyatékos fiatal felnőtteknél már az iskolai oktatás során el kell kezdeni az önálló életre felkészítést és a pálya-orientációt. A szakképzéssel párhuzamosan indul a munkahely és az önálló élet színterének, a lakóotthonnak a megteremtése. Kísérleti csoportunk 10 osztályos általános iskola után 2x2 éves szakképzésben vesz részt integrált osztályként.

Lakóotthonok és támogatott lakhatás

A támogatott önálló élet fő színtereként különböző típusú lakhatási szolgáltataásokat nyújtunk, így az Andor utcában, 3 panellakásban 15 középsúlyos értelmi fogyatékos személy él segített önálló életet. A Sarokház lakóott­hon 12 személynek ad otthont egy nagyobb családi házban, a Csengery utcai pedig egy nagy belvárosi lakásban kilenc embernek. A Márga utcai családiházban 12 fő él, ez már támogataott lakhatásként (új szociális szolgáltatás) létesült. Az Üllői úti 3 fős, korábban támogatott albérlet szintén átalakult támogatott lakhatássá. Otthonainkat modellnek szánjuk, demonstrációs céllal is, hogy különböző igényű szülőcsoportok, civil szervezetek számára bemutathassuk a támogatott önálló élet lakhatással kapcsolatos feltételeit, a működtetést és a szakmai megoldásokat.

SALSA lakások

A SALSA lakásokba olyan „teljesen” önálló kliensek költöznek, akik átmeneti otthoni vagy lakóotthoni keretek között tanulták és gyakorolták az önállóságot és olyan magas szintre jutottak, hogy már kisebb segítséggel saját lakásban tudnak élni, magukat anyagilag is képesek fenntartani. A SALSA lakásokba beköltöző klienseket kezdetben, a beszokás, betanulás idején gyakrabban, később hetenként csupán egy-két alkalommal látogatja a segítő, ugyanakkor telefonon vagy akár személyesen bármikor elérhető hogy az éppen aktuális kérdések, az egészségi problémák megoldását, a pénzhasználatot, a gazdálkodást,a lakásfenntartást segítse.

Öregek Otthona értelmi sérülteknek

Az Öregek Otthona súlyosan fogyatékos, beteg, vagy öreg fogyatékos személyek ellátására szakosodik. Ennek az otthonnak a megteremtése jelenleg folyik a X. kerületben. A Lakóotthonok, az Átmeneti Otthon és az Öregek Otthona együttesen biztosítja majd, hogy Alapítványunknál élő fogyatékos emberek életük végéig megfelelő ellátásban részesülhessenek. Jelenleg 65 lakó él segített önálló életet Alapítványunk lakásaiban, illetve otthonaiban, szakembereink segítségével.

Munkahely, munkahelyteremtés

Az Alapítvány védett munkahelyet működtet, ahol 100 fő számára biztosít szociális foglalkoztatast, a személynek legjobban megfelelő munkát és kereseti lehetőséget. Rehabilitációs foglalkoztataási formában további 150 főt foglalkoztataunk, elsősorban szolgáltataásaink fenntartásában, de kézműves műhelyek is működnek ebben a foglalkoztataási formában. Ügyfeleink integrált munkahelyeken történő elhelyezését támogatott foglalkoztatás nevű programunkban oldjuk meg, ahol munkaerőpiaci szolgáltataásokat is kaphatnak. Az önálló jövedelem az értelmi sérültek önálló életének legbiztosabb alapja.

Közös Szolgáltató Csoport, Szolgáltató Központok

A Down Alapítvány Szolgáltató Központjai minden olyan szolgáltataást biztosítanak, melyek az alapszolgáltatásokba nem férnek bele, és piaci szolgáltataásként nem tudják az ügyfelek igénybe venni. Ezek a szolgáltataások az ügyfelek előrehaladását, fejlődését és holisztikus szemléletű támogatását biztosítják.  Ezek a szolgáltatások az egyes, államilag is támogatott szolgáltataások/intézmények kötelező tevékenységéből kiesnek, így ezeket a gazdaságoság és szakmai hatékonyaság érdekében közös szolgáltataásként működtetjük Ezek nem ingyenes szolgáltataások, de más szolgáltataásainkat is igénybe vevő ügyfeleink számára rendkívül kedvezményesek.

Szabadidős programok, tehetséggondozás

Az Alapítvány intézményeiben az önálló életre történő felkészítésen kívül egy sor egyéb tanfolyam, terápiás és kreatív foglalkozás zajlik, nyaranként több száz fő nyaraltatását oldjuk meg Balatonon, vidéki házunkban, és bejárós táborainkban.

A Down Alapítvány Kézműves Műhelye

A Napközi Otthon Kézműves Műhelyében szövés, cserépkészítés, gyöngyfűzés, virágkötés, üvegfestés, hímzés, bőrözés valamint rajzolás és festés folyik. A művészi termékekből kiállításokat rendeznek, a kézműves termékeket maguk árusítják. Egy „Látványműhely” megvalósításán dolgozunk, ahol a sérült embereket munka, ill. alkotás közben hozhatjuk közel az érdeklődőkhöz.

A Down Alapítvány Foglalakoztatási Centruma

A Foglalkoztatási Centrum, a Lágymányosi utca 15. alatt,  egy sor szolgáltatásnak és négy kézműves műhelynek ad otthont.

Itt kaptak helyet a Down Alapítvány foglalkoztatással kapcsolatos projektjeinek irodái, itt történik az intézményen belüli foglalkoztatás (rehabilitációs és munkára felkészítő) központi ügyintézése, a támogatott foglalkoztatás irányítása, a rehabilitációs foglalkoztataás teljes menedzsmentje. Itt folynak a gyógypedagógiai felmérések valamint a pályaorientációs és munka-alkalmassági felmérések. Itt rendeztük be a munkaalkalmassági vizsgáló laboratóriumot. Itt történik a kézműves műhelyekben előállított termékek értékesítése, és egy bemutataóterem is van.

A Látványműhely egységei is itt helyezkednek el, az egyikben a Szalóki utcai Átmeneti és Napközi Otthon lakói dolgoznak: ékszerkészítés a fő profiljuk, de Karácsonytáján adventi koszorúkat és más ünnepi ajándékokat is készítenek. A Látványműhely másik egysége a Sarokház lakóinak munkahelye: ők bőrből készült ajándéktárgyakat, gyöngyékszereket és színes szappanokat készítenek. Bőrös műhelyünkben komoly bőrtárgyak készülnek, táskák, tárcák, tokok, ővek. A negyedik csapat képelapokat és dísztárgyakat készít.

A látványműhelyek tevékenysége megtekinthető az utcáról, de odabent is szívesen látjuk az érdeklődőket.

Tehetséggondozás

Az Alapítvány tehetséges fiataljait a a kézművesség, a képzőművészet, a zene és a tánc területein oktataással, foglalkozásokkal, fellépési lehetőségekkel támogatjuk. Az alapítvány ügyfelei alkotják a Nem Adom Fel Együttes törzsét a mára már önállósult Nem Adom Fel Zenekarban és az azt támogató Alapítványban. Az ULWILA színeskotta tanítási módszer is alapítványunkból indult utjára, mára nagy népszerűségnek örvend, több iskola és intézmény alkalmazza sikerrel, zenekarok alakultak, ezek közül talán legismertetbb a Nemzeti Színeskotta Zenekar és a Parafónia Zenekar.

Hogyan tovább?

Tapasztalva, hogy az igény a létrehozott intézmények és szolgáltatások iránt sokkal nagyobb, mint amit egy kis civil szervezet magára vállalhat, új stratégiát dolgoztunk ki. A már megvalósított új típusú intézmények elterjesztéséhez a szülők aktiválását, a fogyatékos gyermeket nevelő családokban felhalmozódott energia felszabadítását és kiaknázását segítik életstratégia és kríziskezelő tréningjeink, tanácsadásunk, az országos Dada-szolgálat, melyek azt segítik, hogy a szülők képesek legyenek saját kezükbe venni sorsukat, gyermekük és maguk életminőségének javítására kiaknázni a lassan, de egyre bővülő lehetőségeket.

Az Alapítvány szervezete, működése

A Down Alapítványt 11 tagú, szakemberekből és szülőkből álló kuratórium vezeti. Elnöke Gruiz Katalin. Az egyes projekteket és intézményeket projektvezetők irányítják. Az Alapítvány intézményeket, orvosi ellátást, tanácsadó és segítő szolgálatokat tart fent, könyveket, tananyagokat ad ki. Felsőoktatási intézményekkel mind az elméleti képzés, mind a gyakorlati oktatás terén együttműködik. 50 állandó alkalmazottal és közel 100 önkéntessel dolgozik.

Címek

Alapítványunk elérhetőségeit, intézményeink címeit, és egyéb fontos címeket honlapunk
" Információk" menüpontjában talál.

Levelezőlisták

  • Down-up levelező lista kisgyermekes szülőknek: E-mail: down-up [at] uptime.hu
  • Downdada levelező lista a Down Dada szolgálat tagjainak: downdada [at] uptime.hu

Segítő szolgáltatásainkat nagyrészt adományokból és szponzori támogatásból tartjuk fenn.

Ön is segítsen, hogy segíthessünk!