A Down Alapítvány az NFSZK Foglalkoztatás 2019 program keretében, 2020. január és 2021. október között szeretné támogatni az iskolát befejező, 16 és 30 év közötti értelmi fogyatékos és tanulásban akadályozott fiatalok tapasztalatszerzését, elhelyezkedését a munka világában. Komplex szolgáltatáscsomagunkkal szeretnénk elősegíteni, hogy az iskola befejezése után a hozzánk forduló fiatalok megtalálják a számukra legmegfelelőbb munkát.
A munkára felkészítés részeként gyakornoki programot indítunk, amely során a programban résztevők megismerhetik az Alapítvány foglalkoztatási rendszerében végezhető munkákat, valamint felkészítést követően kipróbálhatják magukat nyílt munkaerőpiaci munkahelyeken is. Célunk, hogy lehetőség szerint minél hosszabb távú elhelyezkedéseket valósítsunk meg.
A hozzánk jelentkező fiataloknak a következő szolgáltatásokban tudunk segíteni:
- Felmérés – megismerjük a jelentkezőt, és megpróbáljuk megtalálni a számára legmegfelelőbb gyakorlati helyszíneket. Minden fiatal számára egyéni szolgáltatási csomagot állítunk össze.
- Felkészítés egyénileg és/vagy csoportos tréning keretében.
- Gyakornoki program – 1-3 munkahely kipróbálására biztosítunk lehetőséget.
- Munkahely, munkakör feltárás – a gyakornoki program tapasztalatai alapján, megpróbálunk minden résztvevő számára személyre szabott munkahelyet találni.
- Elhelyezkedés támogatása az Alapítvány védett foglalkoztatási rendszerében.
- Mentorálás nyílt munkaerőpiaci munkahelyen – ha a gyakornokok közül valaki szeretne és tudna nyílt munkaerőpiacon dolgozni, akkor elkísérjük a munkahelyére és aktívan segítjük, hogy a saját tempójában meg tudja tanulni a munkafolyamatot, valamint támogatjuk a szociális kapcsolatok kiépítésében, kezelésében is.
- Utókövetés – a beilleszkedés után rendszeresen tartjuk a kapcsolatot mind a fiatalokkal, mind a munkahellyel és segítjük kezelni a problémás helyzeteket.