1. A cselekvőképességet korlátozó gondnokság elrendeléséhez milyen okok fennállása szükséges? Kinek kell az okok fennállását bizonyítani?
A cselekvőképesség az embernek az a képessége, amelynél fogva saját akaratelhatározásával, saját nevében jogokat szerezhet, és kötelezettségeket vállalhat.
A cselekvőképesség elismerése egyben az ember alkotmányos alapjoga is, amelynek korlátozására kizárólag a törvény által meghatározott esetekben, törvényesen lefolytatott eljárás keretei között van lehetőség. A Ptk. 14. §-ának (4) bekezdése alapján cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. A törvény szövegéből következik, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság elrendeléséhez két ok együttes fennállása szükséges: egyrészt az alperes károsodott egészségi állapotának ténye, másrészt az, hogy ez az állapot az alperes belátási
képességére olyan kihatással legyen, ami az alapjogként védett személyes döntési autonómiájának korlátozását indokolja. A Polgári Perrendtartásról szóló törvény szerint a fenti körülmények bizonyítása az arra hivatkozó felet terheli. (164. §. (1) bekezdés) A Polgári Perrendtartásról szóló törvény 176. §-ának (6) bekezdése értelmében a bíróság kirendelt szakértő helyett – akár véleményének előterjesztése előtt, akár az után – más szakértőt rendelhet ki, ha ezt bármely okból szükségesnek tartja. Ilyen intézkedést indokolhat a Polgári Perrendtartásról szóló törvény 182. §-ának (3) bekezdésében írt eset, tehát az, ha a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér. Ilyenkor a szakértő a bíróság felhívására köteles a szükséges felvilágosítást megadni, vagy a fél erre irányuló indítványára a bíróság más szakértőt rendel ki.
2. Minek alapján állapítják meg, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés esetén mely ügycsoportok tekintetében szükséges a gondnokság alá helyezés?
Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés esetén annak megállapítása, hogy mely ügycsoportok tekintetében szükséges a gondnokság alá helyezés, nem orvosszakértői, hanem jogi kérdés, amelyről a bizonyítási eljárás alapján kizárólag a bíróság dönthet (1959. évi IV. törvény 14. §). A szakértői vélemény ugyanis csak a betegség fennállását, annak súlyosságát, illetve jellegét igazolhatja. Ez azonban nem teszi feltétlenül szükségessé a cselekvőképesség korlátozását (kizárását) eredményező gondnokság alá helyezést és különösen nem döntheti el azt a kérdést, hogy mely jogterületeken indokolt a korlátozás és mely jogterületeken nem.
Az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 14. §-ának (4) bekezdése szerint cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyeihez viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása, vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.
Az (5) bekezdés kimondja, hogy ha a belátási képesség korlátozottsága csak részleges, a gondnokolt minden olyan ügyben önállóan érvényes jognyilatkozatot tehet, amely ügycsoport tekintetében a bíróság a gondnokolt cselekvőképességét nem korlátozta. Ez a rendelkezés az arányosság alkotmányos elvét juttatja érvényre, tehát azt, hogy a gondnokság alá helyezett személy csak annyiban legyen korlátozva önálló ügyvitelében, amennyiben saját és mások jogainak védelme érdekében feltétlenül szükséges.
Lehetőség van tehát arra, hogy a bíróság a belátási képesség csökkenését ne csak általános jelleggel állapíthassa meg, hanem egyes ügycsoportok vonatkozásában is, és ehhez képest rugalmasan, egyénre szabottan határozza meg a gondnokság alá helyezésjogkövetkezményeit.
A Ptk. 14. §-ának (6) bekezdése sorolja fel azokat az ügycsoportokat, ahol az érintett személy cselekvőképességének korlátozása általában indokolt lehet. Nincsen azonban akadálya annak, hogy a bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a törvényben nem említett területen korlátozza a gondnokolt teljes cselekvőképességét. (EBH2007. 1597)
3. Melyek a korlátozottan cselekvőképes személy önálló nyilatkozatai, melyek érvényességéhez nem szükséges a törvényes képviselő előzetes beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása?
Azok a személyes jellegű jognyilatkozatok, amelyeket a korlátozottan cselekvőképes személy jogszabályi felhatalmazás alapján csak személyesen tehet meg. Így:
- a Ptk. 219. § (1) bekezdése szerint korlátozottan cselekvőképes személy is eljárhat cselekvőképes személy képviseletében. Ilyen esetben a korlátozottan cselekvőképes személy, mint képviselő az általa képviselt nevében olyan jognyilatkozatokat is tehet, amelyeket egyébként saját nevében a gondnok előzetes engedélyével vagy utólagos jóváhagyásával sem tehetne.
- a korlátozottan cselekvőképes személy önállóan tehet házasságkötési nyilatkozatot, és
- a Ptk. 624. § (2) bekezdése értelmében közvégrendeletet,
- a Ptk. 85. §-ának (1) bekezdése alapján maga is felléphet a személyhez fűződő jogai védelmében,
- munkaviszonyt létesíthet [1992. évi XXII. törvény 72. §],
- megtilthatja, hogy halála esetén testéből szerveit vagy szöveteit átültetés céljából eltávolítsák [1997. évi CLIV. törvény 211. § (1) bekezdés]
Van azonban olyan személyesen tehető jognyilatkozat, melynek érvényességéhez a törvényes képviselő vagy a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. A Családjogi Törvény értelmében a korlátozottan cselekvőképes személy apaságot elismerő nyilatkozata csak akkor érvényes, ha ehhez a törvényes képviselő hozzájárul. Ha a törvényes képviselő a hozzájárulásban tartósan gátolva van, vagy nem adja meg, azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolja.
4. Visszautasíthatja a gondnok a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy részére ígért vagy adott ajándékot?
Míg a kiskorúak esetében a törvényes képviselő jogosult az ígért vagy adott ajándék visszautasítására, addig a gondnokolt esetében ilyen rendelkezés nincs. Ezért a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy részére ígért vagy adott ajándékot a gondnok nem utasíthatja vissza.
5. A gondnokolt ingatlantulajdonának átruházására vagy megterhelésére vonatkozó jognyilatkozatok érvényességéhez kell-e a gyámhatóság hozzájárulása?
A gondnokolt ingatlantulajdonának átruházására vagy megterhelésére vonatkozó jognyilatkozatok érvényességéhez is a gyámhatóság hozzájárulása szükséges.
A rendelkezés értékhatártól függetlenül vonatkozik minden ingatlantulajdon átruházásra és megterhelésre. Átruházás alatt minden olyan jognyilatkozatot érteni kell, amelynek folytán a gondnokolt ingatlan tulajdona akár részben, akár egészében más személy tulajdonába kerül. Így nemcsak az adásvételi, ajándékozási jogügylethez, de az ingatlan csere, valamint az adásvétellel vegyes csereszerződéshez, az ingatlanra vételi jogot (opció) engedő szerződéshez, vagy ingatlanhányad esetén a közös tulajdon magához váltással történő megszüntetéséhez is szükséges a gyámhatóság jóváhagyása, ha nem a gondnokolt a magához váltó fél. Megterhelés alatt az olyan jognyilatkozatokat kell érteni, amelyek a gondnokolt tulajdonjogából eredő bármely jogosítványát korlátozó módon érintik.
A gondnokolt ingatlanára (ingatlanhányadára) alapított haszonélvezeti jog ugyancsak a megterhelés fogalma alá tartozik. Ez esetben azonban a törvény kivételt is szabályoz. Így nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására abban az esetben, ha
- gondnokolt szerezi meg az ingatlan tulajdonjogát mégpedig
- őt terhelő ellenérték nélkül (ingyenes szerződéssel, pl. ajándékképpen) és
- a tulajdonszerzésre vonatkozó szerződésmegkötésével egyidejűleg kerül sor a haszonélvezeti jog alapítására.
E törvényi feltételeknek együttesen kell fennállniuk, ezért bármelyikük hiánya esetén a haszonélvezet alapítása csak gyámhatóság jóváhagyás mellett válik érvényessé.
A gyámhatósági hozzájárulás megadásának feltételeiről lásd a 149/1997. (IX. 10.) Korm rendelet 152. § (2) bekezdését és 154. §-át.
6. A gondnok tisztségből felmentésére milyen esetekben kerülhet sor?
A gondnok tisztségből felmentésére négy esetben kerülhet sor, mégpedig részben a gondnokolt személyét érintő objektív, részben a gondnok személyét érintő szubjektív okból.
Az adott személy gondnokként való kirendelését kizáró okokat a Ptk. 19. § (2) és (4) bekezdése nevesíti.
A gondnoki kirendelést kizáró okok közül a gondnok felmentését vonja maga után, ha a gondnok elveszti a cselekvőképességét. A gondnoki tisztség elvállalására tett nyilatkozat esetében csak olymódon következhet be később változás, hogy a gondnok e nyilatkozatát utóbb visszavonja. Álláspontunk szerint azonban pusztán e tényre alapozva nincs lehetőség a gondnok felmentésére. Ha a gondnok a tisztséget elvállaló nyilatkozatát a teendőknek, körülményeknek, és képességeinek nem kellő felmérésével tette meg, ezekre, mint fontos okokra hivatkozással a gondnok kérelmére kerülhet sor a felmentésére.
A Ptk. 19/A. § (4) bekezdése a gondnokoltnak csak a kirendelés előtt tett tiltakozó nyilatkozatát minősíti olyannak, ami kizárja az adott személy gondokul kirendelését.
Elképzelhető azonban, hogy a gondnok kirendelését követően következik be a gondnok és gondnokolt kapcsolatában olyan változás, amely a gondnok elmozdítására ugyan nem ad alapot, de ami miatt a gondnokolt és a gondnok közötti személyes kapcsolat megromlik, és ez a gondnokoltnak a gondnok elleni tiltakozását váltja ki. A bizalmi viszony a gondnok és gondnokolt kapcsolatának egyik legjellemzőbb vonása, és egyben a gondnoki tisztség ellátásának is nélkülözhetetlen feltétele. Nem kizárt ezért, hogy a bizalom elvesztése folytán a gondnokoltnak a kirendelést követően tett kifejezett tiltakozása is a gondnok tisztségéből felmentését eredményezze.
A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 142. § (1) bekezdése a fentieken túlmenően a gondnok felmentésének egy további, kivételes esetét is szabályozza.
A gondnoknak tevékenységét a gondnokolt érdekeinek figyelembevételével kell ellátnia.
Amennyiben e kötelezettségét megszegi, a gyámhatóság a gondnokot a tisztségéből elmozdítja. A kötelezettségszegés egyik esete a mulasztás. Ha a gondnok valamely, az e tisztségből folyó kötelezettségét nem teljesíti, e tény önmagában, és minden további feltétel nélkül vonja maga után a gondnok elmozdítását.
Az elmozdítás másik esetkörében a törvény a gondnok cselekményével okozott, vagy okozható káros eredményt nevesíti, azaz olyan gondnoki magatartást, amellyel a gondnokolt érdekét súlyosan sérti vagy veszélyezteti. Ebben a körben közömbös, hogy a gondnok a tisztségéből folyó kötelezettségek teljesítésével, vagy attól teljesen független cselekményével okozta-e a gondnokolt súlyos érdeksérelmét, illetve idézte elő az ilyen következménnyel járható helyzetet.