A Down Alapítvány idei kuratóriumi ülésén Dr. Gruiz Katalin elnökasszony éves beszámolója alapján tekintették át a 2025-ös év szakmai, szervezeti és gazdasági eredményeit, valamint a 2026-os év legfontosabb terveit és kihívásait.
A beszámoló egy olyan szervezet képét mutatta meg, amely immár négy évtizede dolgozik az értelmi fogyatékossággal élő emberek és családjaik támogatásáért. A Down Alapítványt 1992-ben jegyezték be közhasznú szervezetként, de a tevékenység már a bejegyzést megelőzően is folyt, így az alapítvány munkája immár 40 éve tart, a bejegyzéstől számítva pedig idén a 35. évébe lép.
Dr. Gruiz Katalin beszámolója hangsúlyozta: az alapítvány küldetése az elmúlt évtizedek alatt alapvetően nem változott. A cél továbbra is az, hogy az értelmi fogyatékos gyermekek családjukban nőhessenek fel, felnőttként pedig másokhoz hasonló, önálló és teljes életet élhessenek. Ma ezt inkluzív életvitelnek nevezzük: olyan életformának, amelyben a fogyatékossággal élő emberek saját döntéseket hozhatnak, megválaszthatják lakóhelyüket, munkájukat, kapcsolataikat, és ehhez személyre szabott támogatást kapnak.
A beszámoló szerint 2025 különösen zsúfolt és munkás év volt. Az alapítvány egyre nagyobb, egyre szerteágazóbb szolgáltatásrendszert működtet, amely a születéstől az élet végéig kínál támogatást. Ez a növekedés egyszerre jelent szakmai eredményt és komoly szervezeti terhet: a fejlesztések, a munkaerőhiány, a változó körülmények és a bővülő feladatok miatt az irányítás és a működtetés átalakítása is szükségessé vált.
A Down Alapítvány 2025-ben számokban
Az elnöki beszámoló alapján a Down Alapítvány 2025-ben:
- 700 ügyfelet ért el,
- ebből 300 gyermek kapcsolódott a korai szolgáltatásokhoz, a Down Ambulanciához és a Dada Szolgálathoz,
- 400 felnőtt ügyfél vett igénybe lakhatási, foglalkoztatási vagy napközbeni szolgáltatásokat,
- 157 fő lakhatási szolgáltatásban is érintett volt,
- 250 munkatárs dolgozott az alapítványnál,
- közülük 120 fő megváltozott munkaképességű munkatárs,
- az alapítvány 27 intézményt/szolgáltatást és 32 telephelyet/ingatlant működtetett.
Ezek a számok nemcsak a szervezet méretét mutatják, hanem azt is, hogy a Down Alapítvány szolgáltatásai ma már az élet szinte minden területét érintik: az egészségügyi és terápiás ellátást, a korai fejlesztést, az oktatást, a lakhatást, a foglalkoztatást, a napközbeni ellátást, a támogató szolgáltatásokat, a szabadidős programokat és az önálló életvitel támogatását.
Fontos fejlesztések 2025-ben
A Down Dada Szolgálat megújítása elindult: Steinbach Éva részben átadta a feladatokat és az információkat Czinege Beának, ezzel megkezdődött a szolgálat újjászervezése. A cél a Dadák tudatosabb bevonása, a szolgálat beágyazása a korai és felnőtt szolgáltatásokba, a szülők folyamatos képzése és tájékoztatása, valamint a minőségi dokumentáció alapjainak megteremtése.
A beszámoló szerint a Down Dada sorstársi segítő szolgálat és tanácsadás évente 300–400 családot ér el, mintegy 3000 megkereséssel. A felnőttkori szolgáltatásokban is jelentős előrelépések történtek. Elindult a Kazinczy támogatott lakhatás, ahová 12 fő költözött be. A fejlesztés azért is különösen fontos, mert az új lakók családból és átmeneti otthonokból érkeztek, így az átmeneti otthonok ismét tudtak krízishelyzetben lévő embereket fogadni.
A Kőbányai és Újbudai Támogató Szolgálatok működése 2025 elején hivatalosan is elindult. Ezek olyan szolgáltatások, amelyeket az alapítvány korábban is nyújtott ügyfeleinek, de állami feladatátvállalásként sokáig nem kapott rájuk finanszírozást. A szolgáltatások gyorsan felfutottak, ugyanakkor a rendelkezésre álló kapacitáskeret kevésnek bizonyult, ezért a szolgáltatási feladategységek számának növelése továbbra is fontos feladat.
Szintén jelentős fejlesztés volt az Üllői úti új Napközi elindítása. A X. kerületben, a Zágrábi Gondozóház közelében bérelt, majd megvásárolt ingatlant felújították, akadálymentesítették, berendezték, és az új helyen 20 főre sikerült normatívát szerezni.
A támogatott lakhatások területén tovább folytatódott a Csomád és Kisfaludy utcai ingatlanok fejlesztése. A két új támogatott lakhatás létrehozását egy korábban elnyert 150 millió forintos támogatott lakhatási fejlesztési pályázat alapozta meg, a beköltözést pedig 2026 végére tervezik.
Gazdálkodás: stabilitás növekvő terhek mellett
Dr. Gruiz Katalin elnöki beszámolója a gazdálkodásról is részletes képet adott. A 2025-ös évben az alapítvány bevételei összesen 2 475 millió forintot, a közhasznú tevékenység költségei pedig 2 365 millió forintot tettek ki. Az egyszerűsített mérleg szerint az alapítvány vagyona 2025-ben 1 754 millió forint volt, az eredmény 111 millió forint, a kötelezettségek összege pedig 153 millió forint.
A költségvetési támogatások összege 2025-ben 868 millió forint, a pályázati bevételek foglalkoztatással együtt 866 millió forint, a térítési díjak pedig 367 millió forint bevételt jelentettek. A beszámoló külön kiemeli, hogy a személyi jellegű ráfordítások közterhekkel együtt 1 659 millió forintot tettek ki, vagyis a működés legnagyobb értéke továbbra is a munkatársak tudásában, jelenlétében és szakmai munkájában van.
Az elnöki összegzés szerint az alapítvány gazdasági helyzete stabil maradt, likviditását mindvégig megőrizte, és a munkaerő-problémák ellenére is folyamatosan működött. A 2025-ös év sikerei között szerepel tehát a Kazinczy támogatott lakhatás elindítása, a Kisfaludy utcai ingatlan megvásárlása, a Csomád és Kisfaludy épületek átalakításának megkezdése, az Üllői úti Napközi elindítása, valamint a két támogató szolgálat működésének elindítása.
A beszámoló a foglalkoztatási eredményeket is kiemelte: négy védett foglalkoztatási pályázati projekt folytatódott, a fejlesztő foglalkoztatási, rehabilitációs és GINOP foglalkoztatási pályázatok összesen 885 millió forint bevételt jelentettek, amelyet teljes egészében bérként fizettek ki.
Az alapítvány megtartotta rendszeres kisadományozóit, akik közel 100 millió forinttal támogatták a működést. Az Élelmiszerbank továbbra is a legnagyobb tárgyi adományozóként szerepelt 123 millió forint értékű támogatással, emellett hotelek, bankok, nagyvállalatok és magánszemélyek is jelentős tárgyi adományokkal segítették az alapítványt.
Sikerek mellett komoly kihívások
Az elnöki beszámoló nemcsak az eredményeket, hanem a nehézségeket is pontosan rögzítette. A munkaerőhiány, a fluktuáció, a nem versenyképes bérek, az új munkatársak lassú betanulása, a bürokrácia és a folyamatosan változó rendeletek továbbra is jelentős terhet jelentenek. Fontos probléma az idős és beteg ügyfelek ellátásának nehézségeit, valamint a szociális terület és a szakápolás rendezetlen kapcsolatát.
Ez azért is kiemelt kérdés, mert az alapítvány első lakói mára idősödnek, az ellátási szükségleteik pedig egyre összetettebbek. A beszámolóban megjelenik az is, hogy sürgető szükség lenne idős fogyatékos emberek otthonára és stabil hospice-kapcsolatra. Ez nem látványos fejlesztési szlogen, hanem az egyik legfontosabb valóságos emberi kérdés, amit a rendszer persze szeret a szőnyeg alá söpörni, mert ott már úgyis zsúfoltság van.
2026: új szolgáltatások, szervezeti átalakítás, egységesebb működés
A 2026-os tervek között szerepel a korai életkorhoz kötődő szolgáltatások egységesebb irányítása, a Zuglóban induló gyógypedagógiai óvoda, a Csomád és Kisfaludy támogatott lakhatások indítása, a 'Top-TL' rendszer véglegesítése, a támogató szolgálatok kapacitásának növelése, valamint az egészségmenedzsment és a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése több alapítványi helyszínen.
A menedzsment tervek között szerepel az online ügyféldokumentációs rendszer bevezetése, az alapítvány irányításának hatékonyabbá tétele, egy legfeljebb öttagú elnöki kabinet kialakítása, a humánerőforrás-fejlesztés, a teljesítményértékelés rendszeresítése és egy motiválóbb, teljesítményarányos rendszer kidolgozása.
A Dada Szolgálat fejlesztése a 2026-os tervek között is kiemelten szerepel. A cél a régóta működő Dadák aktiválása, a Dada-programok korai életkori szolgáltatásokba való szerves integrációja, valamint az egységes dokumentáció és működési protokollok kialakítása.
Egy év mérlege
A beszámoló legfontosabb üzenete talán az, hogy az alapítvány növekedése nem öncélú. Mögötte valós szükségletek vannak: családok, gyermekek, felnőtt ügyfelek, idősödő lakók, dolgozni akaró emberek, támogatásra váró közösségek. A feladat ezért 2026-ban sem kisebb: megőrizni az elmúlt évtizedekben felépített szakmai értékeket, közben pedig olyan működést kialakítani, amely hosszú távon is biztonságot ad ügyfeleknek, családoknak és munkatársaknak egyaránt.