Csizmadia Ildikó, a Bocskai Nappali Szolgáltatás vezetője

Menedzsment

2023 november elsejével kezdtem meg hivatalosan a munkám az alapítványnál. Tanítóként végeztem, de a munka világába először színházi segédrendezőként léptem be Pécsett és csak utána jött a tanítás. Közben pedagógia szakon tanultam az egyetemen, mert bővíteni akartam tudásom, hogy az iskolámban, - ahol egy
kísérleti, rugalmas tantervű program folyt - jól helyt tudjak állni.
A gyerekek személyisége volt a legfontosabb, hogy annak megfelelően történjen a fejlesztés, tanítás, nevelés.
Következő életszakaszomat a kereskedelemben töltöttem, ahol gyerek- és játékáruházakban dolgoztam vezető beosztásban.
Bő tíz éve fordulatot vett a pályám, a reklám ajándék értékesítés területét ismertem meg. Sok céggel dolgoztam együtt és közösen találtuk ki a marketing stratégiájukat. Tizenhat év értékesítés után a szívem visszahúzott a gyökereimhez a nevelés, segítés közelébe.
Boldog vagyok, hogy rám talált a lehetőség a XV. kerületben. A Bocskai Napközi Szolgáltatás még kialakítás alatt van, haladunk a cél felé. Hamarosan elkészülnek a felújítási munkák, berendezzük, indulhat az engedélyeztetés és a régi
tervek valóra válnak. A leendő napközi vezetőjeként legelső feladatom, a napközi szolgáltatás nyilvántartásba vétele kb. 40 fő részére. Nagy kihívás számomra az intézmény vezetése és nagyon várom, hogy az ügyfeleinkkel közösen használatba vegyük. Hálás vagyok kollégáimnak a fogadtatásért, a sok információért amit
kaptam, kapok tőlük.
Szeretnék olyan szociális szakemberré válni, akihez bizalommal fordulhatnak az ügyfelek, kollégák és közösen megvalósítjuk a célokat, feladatokat, szükség esetén pedig megoldjuk a felmerülő problémákat.

Kapcsolódó oldalak