Réges régen, amikor az ember egységben élt a földdel és esténként a csillagokból olvasott, élt egyszer egy fiú. Apja a Nap volt, anyja a Hold és tudta, hogy nappal, amikor fényben ragyog minden akkor is ott vannak fönn testvérkéi, a csillagok. Hiába élt egyedül , sohasem érezte magát magányosnak. Értett az állatok nyelvén, ismerte minden növény gyógyító hatását. Tudta, hogy a mély gyökerű fák minden gyökere ugyanúgy fut, mint a fák koronája, otthont adva a kis bogárkáknak, lakhelyet adva a mókusoknak és menedéket nyújtva a madaraknak. Szeretett sétálni az erdőben, sohasem fáradt el, mert minden lépésével, amivel a földhöz ért erőt merített a további úthoz. Ilyenkor meghallotta a föld suttogását, melyek történetet meséltek múltról, jövőről és azokról az emberekről akik majd sok-sok emberöltő múlva már nem látják hogy mennyi szépség és kincs veszi körül őket és emiatt mindig egyedül érzik majd magukat.
Ez a fiú egy Boldog nevű faluban élt, több másik emberrel együtt. Boldog falu egy gyönyörű völgyben helyezkedett el, amit sűrű erdők és hegyek vettek körül. A faluban élő idős emberek minden fiatalnak megmutatták, hogy hol futnak a föld mélyén húzódó erővonalak és ezek találkozása olyan épületeket építhetnek majd, ahova betérve még azok emberek is meghalják a föld és ég üzenetét , akiket mindig zaj vesz körül.
Minden fiúnak, aki elérte az erdő fáinak legalsó gallyait és fel tudta húzni magát a fák ölébe, útnak kellett indulnia, hogy felkutassa azokat a szent helyeket , ahol a vonalak találkozásánál összegyűlik a föld ereje és hallhatóvá válik a föld szívének dobbanása.
Ez a fiú is útnak indult. Bogyókat, gyümölcsöket vitt az útra, nappal a Nap apa fénye kísérte, éjjel csillag testvérei ringatták el, hogy Hold anya elhozhassa neki a legpihentetőbb álmot. Már a hetedik nap vándorolt, amikor egy éjszakán megszólalt álmában Hold anyja:
-Édes gyermekem, amikor reggel a csillagtestvéreid kék takarójuk mögé bújnak és az én fényem is halványodik már, keresd meg a legszélesebb fát, amit az úton találsz. Onnan vezet majd az út egy nagy kősziklához. Vár már téged.
Másnap hajnalban útnak indult a fiú, 700 lépést tett felfelé, míg megtalálta a fát. A fa egyik fele zöldben pompázott, a másik felének ágai száraz kopár gallyal várták, a rászálló madarakat, hogy ne érezzék magukat egyedül.
A fiú megállt a fa előtt, csodálkozva végigmérte, majd kedvesen köszöntötte őt:
- Tisztelettel hajlok meg hatalmasságod előtt, aki évszázadok óta ezen a helyen állsz és menedéket, árnyékot nyújtasz mindazoknak, akik megpihennek alattad. Hold anyám kérte, hogy keresselek fel téged, mert meg tudod mondani, hogy merre kell mennem a kőszikla felé, ami a Föld szívdobbanását jelzi.
- Bármerre indulhatsz gyermekem, hiszen utad úgyis egyfelé vezet, legfeljebb, ha a hosszabb úton haladsz, később találod meg , amit keresel. Bármelyik irányba indulsz az úton mindig lesz mit tanulnod. Ha a zöld lombú gallyaim felől induló úton mégy, akkor a forrás mentén járva találhatod meg azt a hegytetőt, ahonnan ráláthatsz a világra. Előtted hullámzik majd a hegy, aminek jobbján kel fel a Nap, balján aludni tér. Előtte kacskaringózva folyik majd az a nagy széles folyó, ami hordaléka kicsi szigetekké állt össze. Onnan jól láthatod majd azt a sziklát, amit keresel.
Ha a száraz gallyaim alól induló útra térsz, akkor hegyes sziklálon, vízeséseken, barlagokon át juthatsz el egy mély szakadékig, melynek mélyére le kell másznod, hogy megtalálhasd azt az utat, ami elvezet majd a mesélő sziklákig. Onnan fogod tudni, hogy jó felé mégy, hogy érezni fogod talpad alatt a föld bizsergését, a különleges energiavonalak mentén a növények zöldebbek, a gyümölcsök ízesebbek, a mohák illatosabbak, a virágok színesebben virítanak közelükben. Azért választottunk téged erre a feladatra, mert mindazt meghallod amit más nem és hátha Te segíted megtalálni a többi ember számára is a Föld szívdobbanásának üzenetét.
A fiú megpihent, lehunyta a szemét, belülre figyelt, hogy mit mond a szíve, merre induljon. Azon az úton indulok, mely fölött felkél a Hajnali csillag és bevilágítja az utat – gondolta magában.
Hajnalba útra is kélt, ahol az út végén ott ragyogott a nagy fehér szikla.
Mikor odaért, a szikla megszólalt:
-Örülök fiam, hogy rám találtál. Kérlek ülj mellém csendben és hallgasd meg, amit elmesélek neked.
A fiú ráhajtotta a fejét a sziklára , úgy figyelt. Estig mesélt a szikla, majd kérte, hogy menjen és hozza el mindazokat a faluból, akik elmentek megkeresni a föld szívdobbanását, hogy nekik is elmesélhesse mindazt, amit már a fiú tudott.
Hamarosan összegyűlt a szikla körül a falu népe, öreg is, kicsi és nagy is. A szikla mesélt és mesélt nekik. Heteken keresztül, még álmukban is azt hallgatták amikor a szikla tövében nyugovóra tértek. Minden a szívükből szólalt meg , úgy ,mintha egész életükben az itt és mostot élnék hosszú mély gyökeret eresztve.
Most már mehettek utatokra, meghallottátok a föld szívének dobbanását, melyet ugyanaz az erő vezérel, mint a Ti szívetek hangját. Járhattok napokon , éveken, életeken át föld alatt, égben kutatva, ha nem veszitek észre, hogy amit kerestek az ott van legbelül. Mindig veletek van bárhol jártok. A földön élő minden élőlényben, vízben, sziklában ugyanaz megtalálható, mint a Napban, a Holdban, a csillagokban. Azért meséltem el nektek mindezt, hogy segítsek nektek, ne keressetek tovább. Vigyétek , hirdessétek azt amit kerestetek. Ha földre születik egy gyermek, meséljétek el mindazt, amit tőlem hallottatok, meséljetek felnövő ifjaknak , szerelmeseknek, bánatba tévedt embereknek, búcsúzóknak és öregeknek is, akik nem tudnak visszatérni. Mondjátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak nemzedékről nemzedékre. Amit most meséltem, abban benne van a világ minden története, élet és halál, jó és rossz, béke és háború – régvolt történetek, melyben ott rejlik a jövő is. Minden mesében választ találtok kérdéseitekre. Minden szereplő ott rejlik legbelül, hordozva kérdéseitekre a választ. Csak figyelj, hallgasd a mesét. Szíved dobbanása egy ritmusra jár majd a föld szívdobbanásával.
Azzal a szikla elhallgatott. Így is lett. Boldog falu népe a fiúnak köszönhetően unokákról unokákra adta tovább mindazokat a történeteket , amit a mesélő sziklától tanultak. A mesék körbejárták a világot. Aki meghallgatta a mesét, annak a szívéig eljutott. A te szívedig is, mert minden mesében benne van.
A kő azóta is hallgat, de ha eljutsz erdőkön, hegyen, völgyön vízen keresztül a sziklához és a hegytetőről körbe nézel a világra , rájössz, hogy a szépségben minden benne van, ami teljessé teszi a világot. Te mindig ott állsz középen, a világ szívének közepén.
Dobogókő meséje című írás a Mesemondó szikla című indiánmese felhasználásával készült.
Bege Nóra