A Down Alapítvány céljai
A Down Alapítvány középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását tűzte ki céljául, annak érdekében, hogy lehetőleg minden értelmi fogyatékos gyermek családban nőhessen fel, felnőttként pedig a lehető legközelebb jusson az önálló élet megvalósításához.
Rövid történetünk
A Down Alapítvány 1992-től működik ebben a formában. Kezdetben szülőkből álló kuratórium irányította, később a szervezet szakmaiságának növekedtével fokozatosan nőtt a szakemberek létszáma a kuratóriumban, orvosokat, gyógypedagógusokat, szociális menedzsereket és gazdasági szakembereket vontunk be, hogy szaktudásukkal segítsék munkánkat.
A kezdeti tevékenység a szülők összefogására, sorstársi segítségre, közös programokra korlátozódott. Szülői összejöveteleket szervezetünk, információkat gyűjtöttünk és továbbítottunk, és kerestük az együttműködést a szülői szempontból is megfelelő szakemberekkel. Később már kiadványokat is készítettünk, új korai fejlesztési és oktatási módszereket és főként új szemléletet hoztunk be külföldről, melyet szülői összejöveteleken és konferenciákon népszerűsítettünk.
Az "új szemlélet" azt jelentette, hogy a magyar gyakorlat alapját képező szemlélethez képest új szemléletet, olyat, ami harmonizált szülői szívünk óhajával, hogy sérült gyermekünket teljes értékű és jogú embernek tekintsék. Ezt a szemléletváltást sosem értük volna el pusztán szülői óhajunkra hivatkozva, ezért a kétségtelenül előttünk járó nyugati országok törvényeit és gyakorlatát vettük alapul, abból szedtük össze a későbbi hivatkozási alapot. Úgy is lehet mondani, hogy onnan merítettünk bátorságot, hogy merjünk követelni általános emberi jogokat, esélyegyenlőséget, önrendelkező életet, elfogadást és befogadást az értelmi fogyatékosoknak. Ezek a követelések a mai napig aktuálisak, hiába írta alá Magyarország és szavazta meg a parlament a Fogyatékosok jogairól szóló ENSZ Konvenciót, ezeknek a jogoknak a gyakorlásától még messze vagyunk.
Az Alapítvány jelenlegi profilja felé akkor indultunk, amikor létrehoztuk az első Átmeneti Otthonunkat, amit elsősorban a Down-szindrómás gyermekek szüleinek tehermentesítésére találtunk ki. Úgy éreztük sok gondtól és félelemtől megszabadulnánk, ha volna egy olyan intézmény, ahol gyermekünket szakszerűen és családi körülményekhez hasonló módon látják el, ha mi betegek vagyunk, elutazunk, vagy csak nagyon kell már egy kis kikapcsolódás. Az otthon létrehozásában Völgyi Katinak volt vezető szerepe, aki először kuratóriumi tagként önkéntesen, később főállású alkalmazottként vezette az otthont. Később az otthon eredeti célja kényszerűségből megváltozott, hiszen az általunk elképzeltnél sokkal súlyosabb krízishelyzetekben fordultak hozzánk a családok. Súlyosan és halmozottan sérültek jöttek, akiket otthon nem lehetett ellátni, súlyos autista gyerekek vagy fiatalokat hoztak szüleik, akik mellett évekig nem volt egy perc pihenésük sem és egyre több olyan felnőtt vagy öreg fogyatékos ember kért befogadást, aki szülei halála után egyedül maradt, aki a szülő távoztával hagyományosan állami intézetbe került volna. A mosolygós Down-baba angyalkák helyett súlyosan sérült, öreg, beteg és krízishelyzetük miatt lelkileg is elgyötört emberek kerültek az otthonunkba, ami hihetetlenül nehéz feladatot rótt a gondozókra és segítőkre, az alapítvány egészére.
Mit csinálunk ma?
Az alapítvány egy olyan modell-szolgáltatórendszert tart fenn, mely a sérült embert a születésétől időskoráig támogatja. Ez a modell-rendszer azt demonstrálja, hogy a sérülteket támogató hagyományos ellátó rendszernek (intézetek) vannak alternatívái. Vannak olyan, az integráción és inklúzión alapuló szakmai megoldások, melyek a sérült gyermeket nevelő családok, majd később a sérült fiatal és felnőtt ember életét azokon a pontokon támogatják meg, ahol egyedül nem birkóznának meg a problémákkal, vagy nehezebben boldogulnának. Ezzel lehetővé válik, hogy mindenki máshoz hasonló életet élhessenek tanulással, maximális fejlődéssel, pénzkereső munkával, saját élettérrel, saját családdal. Ez a fajta segítés a sérült embertől elvárja a tőle telhető maximumot, önbizalmat ad, önértékelésre és önbecsülésre tanít.
