Lászlóczki Valentina: Az én kis Buddhám; Palatinus, 2007
Egy édeasanya könyve az ő kis Buddhájáról, olvasmányos és meggyőző formában. Nem csak szülőknek, hanem mindenkinek, aki meg szeretné érteni, miért rajonganak a Down-szindrómás emberekért családtagjaik, tanáraik és mindazok, akik az életben velük kapcsolatba kerülnek. A könyv tartalomjegyzékét és utószavát Gruiz Katalin tollából itt is olvashatjuk.
Az én kis Buddhám Tartalom
Prológus
Kisfiam
Imikének kisöccse született
A tanáraink
Az egész világ ellenünk van?
Még sem vagyunk egyedül...
Barátaink
Tudásvágy
Hogyan tanultunk
Tovább fejlődünk
Megfigyelőképesség
Tolerancia
Csilla néni
Mindennap legyen ünnepnap
Felejthetetlen sevillai flamenco
Művészek
Önállóság, kötelességtudat, segítőkészség
Lehetséges-e az integráció?
Mégis, mihez van jogunk?
Mi az állam érdeke?
Szalagavató
"Szomorú statisztikák"
A szeretet szigete
De ilyen is van
"Jóban, rosszban..."
Imike kisöccse megnőtt
Mi lett volna, ha
Epilógus
Kommentár nélkül
Utószó (Gruiz Katalin)
Gruiz Katalin: Utószó Lászlóczki Valentina "Az én kis Buddhám" c. könyvéhez
Megszületik egy gyermek, aki nem olyan, mint amilyennek vártuk. Tapintatosan közlik vagy durván az arcunkba vágják, hogy "egy nulla lesz", "nem fog fejlődni", "nem fog beszélni, írni-olvasni", "magatehetetlen lesz élete végéig". Úgy érezzük, minden elveszett, nincs remény. Aztán a gyermekünkkel töltött idő és a gyermektől kapott tudás lassan ráébreszt bennünket, hogy nem hogy nem vesztettünk, de nyertünk: ritka értékeket nyertünk, tisztaságot, egyenességet, bizalmat, odafigyelést, ragaszkodást, önzetlen szeretetet.
Laszlóczki Valentina a bizalmába fogadja az olvasót, bemutatva egy boldog család életét. Egy különleges családét, ahol a főszereplő egy Down-szindrómás kisfiú, akinek ártatlan lénye csatákat nyer, meghódítja az anyát, a családot, majd a szűkebb környezetet, gyökeresen megváltoztatja világképüket. Elsősorban ezt az élményt szeretné megosztani az olvasóval, meggyőzni őt a szeretet elsődlegességéről és egyszerűségéről, arról, hogy mai kicsit bizonytalan, kicsit embertelen, kicsit türelmetlen és ettől a sok kicsitől már alig elviselhető magyar valóságban mennyire fontos volna felismerni a valódi értékeket és együtt létrehozni egy elfogadó, befogadó világot, egy olyat, ahol a gyengéknek, a fogyatékosoknak, a sérülteknek is helyük van, amit mindenki egyformán használhat és élvezhet. Egy olyat, ahol az emberek sokfélesége érték, az egyes emberek különbözősége előny, ahol az okosság nem érdem, csak egyszerű tény, következésképpen az értelmi fogyatékosság sem alsórendű, hanem ellenkezőleg, olyasmi, ami helyet enged a szívnek és a léleknek, az érzelmeknek és a hitnek.
Kár, hogy ezekhez a látszólag egyszerű felismerésekhez olyan kevesen jutnak el, és hogy manapság jellemző módon, személyes tragédiákon keresztül vezet az út az új értékrendhez.
Valentina nem ismer akadályokat. Sérült gyermekének a legjobbat akarja. Rájön, hogy sok múlik rajta. Nagy munkába kezd. Újragondolja életét, az életről, a világról alkotott fogalmait. Újraértékeli a dolgok fontosságát. A gyermekvállalásról és a szeretetről gondoltakat. És fokozatosan eljut oda, hogy már egyáltalán nem bánja, ami történt, sőt örül különleges gyermekének. Kiválasztottnak érzi magát. Ettől fogva nincs akadály, szabadon szeretheti gyermekét, megismerheti és feltárhatja képességeit, hogy azokat maximálisan kihasználva tanítsa, felkészítse az életre. "Kitanulja" a kapcsolódó szakmákat, egy kicsit gyógypedagógus lesz, egy kicsit orvos, pszichológus, gondozó, nevelő, szociális munkás. Saját gyermeke elfogadásán keresztül eljut minden gyenge és "más" elfogadásáig. Először nem érti, miért olyan elutasító a világ, miért nem elfogadó és segítőkész mindenki és lassan megfogalmazódik benne az egyetlen megoldás: meg kell változtatni a világot. De legalább egy kicsit Magyarországot, mert tapasztalatai szerint más, szerencsésebb régiók előbbre tartanak e téren. Hogy legyen benne hely a gyermekének. Hogy az emberek szeressék, segítsék, értsék meg gyermekét és tanuljanak tőle, ahogy azt maga is tette. Nagyon fontos ez neki, mert nem lehet mindig a gyermeke mellett és csak így képzelhető el, hogy ő nélküle is meglesz majd valahogy az életben.
"Az én kis Buddhám" segítség a hasonló problémával szembenéző szülőknek a nehéz lelki helyzetben, de sokat adhat a legszélesebb értelemben vett olvasóközönségnek is. Nemcsak a szakemberek és az érintettek számára fontos az az írói ambíció, ami Laszlóczki Valentinánál dominál, hogy könyvével hozzájáruljon a világ megváltoztatásához, az ismeretlentől indokolatlanul félő, ezért azt elutasító világ helyett egy értő és befogadó új világ megteremtéséhez. Akkor is, ha sok-sok hasonló könyv kell majd még ehhez és sok-sok egyéni tragédia megélése.
Remélem, hogy azok számára, akik elolvasták ezt a könyvet, máris más lesz a világ, helyet kap benne egy Down-szindrómás gyermeket nevelő család és Imi. És mindez nem idegenséget és félelmet, hanem együttérzést és egy jobb világ reményét váltja ki az olvasóból.
Budapest, 2007. július 30.