Volt egyszer egy MÉS..., Egy sportszövetség története

Gruiz Katalin (Szerk): Volt egyszer egy MÉS...,Egy sportszövetség története; MÉS és DownAlapítvány Kiadó, Budapest, 2007

Ez a könyv, azon kívül, hogy elmeséli a Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetségének történetét, részletesen tárgyalja a normalizáció és az integráció elvét és annak megvalósulását a sporton, mint egy modellrendszeren keresztül. Mindezeken túl konkrét ismereteket szolgáltat az értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok sportfoglalkozásait, edzéseit vezető szakembereknek. A könyv második fele az értelmi fogyatékosok magyarországi sportmozgalmának megteremtőit, szakmai úttörőit és azokat az élsportolókat mutatja be színed album formájában, akik a MÉS első 15 évét meghatározták, és világszerte elismerést vívtak ki eredményességükkel, magas szintű szakmai munkájukkal. Címlapján az alábbi rövid összegzés szerepel:

"MÉS, egy Sportszövetség,
mely a normalizáció és integráció talaján
fejlődött és növekedett, hogy teljesíthesse célját:
egyként szolgálni és elismertetni a sérült embert és a sportot."

A könyv előszavai, tartalomjegyzéke, és néhány fontos fejezete(1. A normalizáció és integráció a sportban, 2. Az önrendelkezés, 3. Szenzomotoros képességek fejlesztéséről és az 4. Iskolai sportról) olvasható itt az interneten is, maga a könyv megrendelhető a Down Alapítvány központi irodájában: 1145 Budapest, Amerikai út 14.

Gruiz Katalin

Bakos Judit, Bencsik Olga, Domonkos Anna, Hoffer József,

Illés Erika, Magyari Tímea, Marozsán Csilla, Mentes Éva,

Nagy Ágnes, Nagy János, Pécs Eszter, Rendes Károly

Schiller-Kertész Judit, Szabó Ferenc, Temesvári József,

Vajdics András, Vértesi Nóra, Vida Dezső, Wilhelm Béla

A képeket készítette: Gruiz Katalin

Felelős kiadó: a MÉS elnöke

Nyomda: Prime Press Kft.

2004-2005

ISBN: 978-963-06-2683-5

Előszó

A MÉS 10 éves évfordulóját szerettük volna méltóképpen megünnepelni ezzel a kiadvánnyal. Jellemző talán, hogy végül a 12. születésnapra készült el a MÉS-könyv, mert a megírásához képest további két évre volt szükség, hogy előteremtsük a kiadásához szükséges anyagi fedezetet.

Évek óta készülünk egy összegző mű kiadására, amely tartalmazza a MÉS alapelveit és céljait, történetét, szervezeti felépítését, szakágait, programjait és metodikai segítséget nyújt azoknak, akik most kezdenek értelmi sérültekkel dolgozni.

A konkrét információkon túlmutatva a könyvnek az is célja, hogy általános irányelveket fektessen le, bevezessen az értelmi sérült ember elfogadásához, vele együttéléshez és együtt sportoláshoz szükséges etikus szemléletbe és segítse a közös munka és a viselkedés szabályainak kialakítását.

Ezzel a könyvvel is szeretnénk hangsúlyozni a sport fontosságát a sérült ember életében, a sportnak a szociális változásokban betöltött előfutár szerepét és a tehetségük révén kiemelkedő élsportolók és segítőik feladatát, amikor szerep-modellként egy élhető és sikeres élet példáját mutatják fel társaiknak és az egész társadalomnak.

Kik írták ezt a könyvet? A szerzők a MÉS aktív munkatársai, akik hosszú ideje önkéntesként dolgoznak tanulásban akadályozott, illetve értelmileg sérült sportolókkal, tanításukkal, élsportolóvá nevelésükkel és a szervezet irányításában is aktív szerepet játszanak. Gyógypedagógusok, akik edzővé képezték magukat és edzők, akik kitanulták a gyógypedagógiát, szülők, akik a hiány nyomására váltak sportszakemberré, hogy gyermeküknek és sorstársaiknak jobb jövőt biztosítsanak. Megszólalnak a szakterület nagy öregjei is, akik átfogó képet és széles kontextust adhatnak a MÉS viszonylag rövid történelmének. A szerzők szándéka, hogy tapasztalataikat mindenki számára elérhetővé tegyék, és emléket állítsanak az első 12 évnek, a MÉS "hőskorának".

Kiknek szól ez a könyv? A könyv által megcélzottak köre széles: szeretnénk, ha érdeklődéssel olvasnák ezt a könyvet a magyar sportpolitika és irányítás szereplői, a sajtó emberei, a szülők, az önkéntesek és a szerzőkhöz hasonló szakemberek: tanárok, edzők, segítők, gondozók, szociális munkások vagy menedzserek, akik hivatásuknak választották az értelmi sérültekkel végzett munkát.

Igyekeztem úgy válogatni, hogy ez a könyv a sportolóknak is élvezetes olvasmányt jelentsen, felelevenítse azokat a sporteseményeket, melyeken részt vettek, melyeken megszerették a sportolást, és ahol kiemelkedő eredményt értek el. Remélem, hogy a sportolók is örömmel veszik a kezükbe.

Köszönöm tanítómesteremnek Bengt Nirjének és a magyar sport nagy öregjének Nádori Laci bácsinak, hogy munkánkat elveikkel megalapozták és hogy a gyakorlatban is mellettünk álltak figyelmükkel és segítségükkel

Budapest, 2004. március 8.

Dr. Gruiz Katalin
MÉS elnök

Ajánló

Első éves testnevelési főiskolai hallgatóként gyakorlati foglalkozásokon vettem részt az alkotás utcai Gyógypedagógiai Főiskola Gyakorló Iskolájában.

Bárczi Gusztáv igazgató úr is tartott számunkra előadást, aki hangsúlyozta a fogyatékos gyerekek integrációjának fontosságát és az ennek eléréséhez vezető munkában a testnevelőknek kitüntetett szerepet adott.

Bárczi professzor korszerű gondolata a 60-as évek Európájában szemléletváltásra késztette a fogyatékosok oktatását. Az oktatás tartalmának orvosi-pedagógiai megalapozása – ennek megfelelően – egy szociális pillérrel bővült, vagyis szem előtt tartották azt a célt, hogy az intézményekből kikerülő értelmi fogyatékosok minél könnyebben be tudjanak illeszkedni társadalmi környezetükbe, s ennek leghatékonyabb formáját a sport által látták megvalósíthatónak.

Már 1981-ben, a Magyar Tudományos Akadémia Sport és Mozgásbiológiai Bizottsága főtitkáraként volt szerencsém meghívni Magyarországra Herman Reider professzort egy olyan konferenciára, ahol az értelmi fogyatékos személyek sportjáról volt szó. Már akkor is elhangzott, hogy a sport, mint integrációs eszköz, nagyon sokat tehet a fogyatékosok elfogadásában. Mintaértékűek a külföldi példák. Ki a felelős azért, hogy csak alig veszünk át közülük valamit?

Az EU országaiban a közoktatás számára felmerülő kihívásnak ezen a téren is megfelelnek a tanárképző intézmények. Orvos, gyógypedagógus mellett a sajátos feladatra kiképzett testnevelő tanárok is bekapcsolódnak a fogyatékosok ? köztük a kisebb-nagyobb mértékben értelmileg fogyatékosok ? nevelési-képzési feladatainak megoldásába. Van még mit tennünk hazánkban ezen a területen is. Nem is kevés.

Az európai szakértő közösség hisz abban, hogy nem csak a fogyatékosok motoros koordinációját, hanem, ami lényegesebb, a lelküket is támogatja embertársaik jóindulatú érzelmi közeledése.

Nagy örömmel teszek eleget felkérésének és kijelentem, hogy jó ügyet szolgálhat a szakmai kiadvány. Kívánom, hogy jusson el azokhoz is, akik lehetőséget tudnak teremteni a változtatásokhoz, és minél több tenni tudó és tenni akaró személyhez.

A jelenlegi helyzeten való előremutató változtatás erkölcsi-szakmai kötelezettségünk.

Budapest, 2003. január 17.

Nádori László

Sport és idő
Bengt Nirje

A sport a folyamatos részvétel kultúrája, mely a sportolók, a nézők, a TV nézők és az olvasók részvételét jelenti az eseményekben, és nemcsak az Olimpiai Játékok idején, amikor az izgalmas sportesemények világszerte felkeltik az emberek figyelmét a kiugró teljesítményre, a másságra, a kölcsönös elfogadásra, a valódi értékekre. Rengeteg sport és sportág létezik, lehetőséget kínálva a képességek fejlesztésére és kibontakoztatására, eredmények elérésére. Az életünknek része a sport, megjelenik nemzetközi, nemzeti és helyi szinten és egyes csoportok életében. A versenyekről az országos vagy helyi sajtó beszámolókat, eredményeket, statisztikákat, ranglistákat közöl, mindent, amit érdemes tudni, és amiből nem árt tanulni, még a matematikai tudásunkat is fejleszthetjük a valódi tartalommal és jelentéssel bíró számok tanulmányozásával. A számok jelentőségteljes tartalma és azonnalisága javítja a tanulás iránti motivációt is, közelebb hozza a sport iránt érdeklődőt a számok világához.

A sport része a normális életnek. Nem hinném, hogy a professzorok, vagy a rúdugrók, vagy a kapusok, vagy akár Önök "normálisak" vagyis szabványosak, átlagosak lennének, hisz mindenki egyedi, egymástól különböző személyiség, vagyis önmaga. Az más kérdés, hogy igényeljük a normális életkörülményeket, mert csak normális körülmények között tudjuk fejleszteni, és kifejezni önmagunkat, élvezni tevékenységünket és örülni az életnek. A kedvező személyiségfejlődés alapja az, hogy az ember tudja élvezni a tevékenységét, megélni a napokat, a normális heteket, az évszakok szabályos váltakozását, az egymást meghatározott rendben követő eseményeket. Az idő örök, érzékeljük az idő múlását, másodperceket, perceket és órákat, éveket, évtizedeket. A sportban és a sporton kívül. Az idő az életünk alapja.

A sport része az életünknek, az időnknek és az emlékezetünknek. Nézzük meg, hogyan működhet a sporttevékenység a normalizáció szolgálatában az értelmi fogyatékosok esetében, hogyan segítia sport az időben való tájékozódásmegtanulását.

A napnak van normális ritmusa: reggel felkelni, ébren lenni, kimenni a friss levegőre, kint tartózkodni, játszani vagy sétálni iskola vagy munka után, vagy lefekvés előtt – mindez a jó fizikai és lelki állapotot szolgálja.

A hétnek is van normális ritmusa – a hétköznapokon az idő egy részre kedvenc sporttevékenységünkkel telik, edzéssel, egyesületi tevékenységgel. Gyakran a hétvége is sportolással telik, versenyek vannak vagy felkészülés, csapatfoglalkozások.

Az évszakok váltakozása szabályos keretet ad – az évszakok a sportban is változásokat okoznak: változik a tevékenység, a ruházat, a légkör; a tél, a tavasz, a nyár és az ősz – minden évszak eltérő sportolási lehetőséget kínál szabadban vagy teremben.

Az életnek is van ritmusa, a különböző életszakaszokhoz sajátos élmények kapcsolódnak: a gyerekkor, az iskoláskor, a kamaszkor, a felnőtté válás, az idős kor. A sporttal kapcsolatos élmények is változnak a különböző életszakaszokban: gyermekkorban az új sportágak kipróbálása, megtanulása, felkészülés a későbbi rendszeres sportolásra a választott sportágban. Később a rendszeres edzések, az egyesületi foglalkozások, a sporttársak, a barátok, a versenyek, az utazások kínálják az új élményeket, és a személyiség fejlődésében fontos szerepet játszanak.

Az a fejlődés, amelyet a sporttevékenység és annak következtében az időben való tájékozódás eredményez, növeli az összefüggések, a szabályok és rítusok megtanulásának esélyét, fejleszti a társas kapcsolatok iránti igényt. A megosztott élmények erősítik a csoporthoz való tartozás élményét. A saját sportágában elért tájékozottság képessé teszi a sérült embert a sportesemények követésére az újságokban és a TV-ben, a nemzeti és nemzetközi eredmények megértésére, valamint saját élményeinek és ismereteinek megosztására másokkal; családdal, barátokkal, szomszédokkal, a nagyközönséggel.

A sport közvetlenül is segíti a tanulási folyamatot azáltal, hogy a fejlődés eredményét konkréttá, érzékelhetővé, mérhetővé teszi, motivál. A motiváció örömöt okoz, és az eredményeket mások is érzékelik, felfigyelnek rá. A különböző sportágak és azok szociális környezete alakítja a valóságnak megfelelő tájékozódást, elősegíti a szociális készségek fejlődését, és olyan helyzeteket teremt, amelyben az emberek örömüket lelik.

Az ilyen tudás növeli a biztonság és az elégedettség érzését. Az a tudat, hogy mások elismerik a teljesítményt, javítja az önbecsülést, a sérült sportoló is önmaga lehet mások között, mások is elfogadják egyenrangúnak. Ez feltétele és része az integrációnak, ebből következik az önmeghatározás, az önkifejezés és az önmegvalósítás lehetősége.

A személyiségfejlődés igen hatékony eszköze lehet a sportolók részvétele a sportszervezetek munkájában. A sérült sportolók tagjai a sportolói bizottságoknak, a különböző testületeknek, tisztségeket vállalnak egyesületükben és szövetségükben. Nemzeti és nemzetközi szinten is részt vesznek a sportirányítási tevékenységben, feladatokat és tisztségeket vállalva. A MÉS és az INAS-FID gyakorlatában is megjelentek a sportolók, a Sportolói Fórum az érdekvédelmi munka és a képviselet.

Az értelmi fogyatékosok sportteljesítményei az utóbbi évtizedekben jelentősen javultak a világszerte megnövekedett sportolói létszámmal párhuzamosan. A sportolók élete tartalmasabb lett nevelőegyesületeiknek vagy az őket befogadó fősodorbeli egyesületeknek köszönhetően. A rendszeres nemzetközi sporttalálkozók – Európában vagy másutt a világban – mint például a különböző regionális és világbajnokságok, világjátékok vagy a Paralimpia, javítják a parasport elfogadását, növelik az események tekintélyét, és egyre elismertebbé teszik a sérültek sporttevékenységét. Ez így lesz a jövőben is. A nemzetközi információcsere a sportágakról és a sportolókról erősíti magát a sporttevékenységet, hosszútávon biztosítja a sportágak fejlődését az egyes országokban.

Fontosnak tartom kiemelni, azokat az erőfeszítéseket, melyek célja, hogy a sportolóknak több lehetősége legyen országhatáraikon túl is kapcsolatot teremteni és tartani egymással és másokkal. Ezt úgy nevezem, hogy nemzetközi integráció, amely szerintem az alábbiakat jelenti: a sportolónak legyen lehetősége használni az e-mailt, legyen lehetősége utazni, és részt venni találkozókon és konferenciákon, ahol biztosítva van a tolmácsolás. Ilyen konferenciákat az értelmi fogyatékosok saját szervezetei, vagy szülői szervezetek szoktak rendezni, mint például a "People First International" (Első az Ember Nemzetközi Szervezet), amelyet maguk az értelmi fogyatékosok hoztak létre, vagy az "Inclusion International" (Befogadás Nemzetközi Szervezet), amelyet a szülők hoztak létre, vagy az értelmi fogyatékosság kérdéseivel foglalkozó nemzetközi tudományos szervezetek (talán a legismertebb az Inter­na­tio­nal Association for the Scientific Study of Intellectual Disability = IASSID, vagyis a Nemzetközi Tudományos Kutatási Társaság az Értelmi Fogyatékosság Tanulmányozására). A nemzetközi sportszervezetek is sokat tehetnek értelmi fogyatékos fiatalok nemzetközi integrációjáért. Az INAS-FID gyakorlatában az Európa- és Világbajnokságok alkalmával gyűlnek össze a sportolók moderátorokkal és tolmácsokkal. A gyakorlatot szerzett sportolók részt vesznek saját nemzetközi sportszervezetük – például az INAS-FID és az IPC – összejövetelein.

Ez a fajta nemzetközi integráció segíti a résztvevőket abban, hogy tapasztalatokat szerezzenek az önmeghatározás terén. Az integráció, mint személyes és társadalmi folyamat a sportolók tudására épül. Az integráció megvalósításához összefogásra, a sportolók együttes fellépésére is szükség van, mellyel kivívhatják a nagyközönség tiszteletét és elismerését.

Láthatjuk, hogy sok fejlesztendő dolog van még hátra egy szebb és gazdagabb jövő érdekében. Magyarország alapvető szerepet játszhat ebben a fejlődésben mind sporthagyományai, mind pedig a sérült emberek érdekében kifejtett erőfeszítései alapján.

Hajrá magyarok!

2004. október 23.

Tartalom