A veleszületett rendellenességek esetén alkalmazandó orvosi kommunikációnak megvannak a maga szabályai. Kevés orvos alkalmazza ezeket tudatosan. Az empatikus, jó etikai érzékkel bíró szakember képes úgy kommunikálni még ilyen nehéz helyzetben is, hogy szavaival segítse, bátorítsa a szülőt, de semmiképpen se bántsa meg. Vannak, akik a magánvéleményüket közvetítik, és akik orvosként kudarcként élik meg a veleszületett rendellenességű gyermeket, és ezt a kudarc-érzést, ezt a negatív érzelmet áthárítják a szülőre is. Gyakran még olyan tanácsot is adnak, hogy "hagyja az újszülöttet a kórházban és szüljön egy másikat". Leírni is rosszul esik.
Az orvosi kommunikáció néhány fontos eleme veleszületett rendellenesség esetén:
1. Mikor mondjuk meg? – A szülés után 1–2 nappal;
2. Kinek mondjuk meg? – A szülőpárnak együtt, lehetőleg a gyermek jelenlétében;
3. Hol mondjuk meg? – Nyugodt helyen, kényelmesen, rászánva az időt;
4. Hogyan mondjuk meg? – Felkészülten: naprakész tudás és a lehetőségek ismeretében;
5. Hangsúlyozni, hogy ez nem valamiféle büntetés , bárkivel előfordulhat és elő is fordul, így a szülő nincs egyedül;
6. Pozitív kimenetre, jó példákra, élhető életre koncentrálni;
7. Előbbiekkel ellentétes magánvéleményt kizárni!
8. Kórházban hagyás kezdeményezése tilos!
9. Bizonyító erejű vizsgálatot felajánlani, elvégeztetni, mintát levenni!
10. Nem orvosi területek fontosságát (fejlesztés, szociális szolgáltatások, család, felnőtt élet) hangsúlyozni;
11. Sorstársi segítő szolgálat létezését megemlíteni és felajánlani, hogy akár azonnal is idehívják, ha a szülő óhajtja;
12. Kapcsolódó szakembereket, szakmákat említeni (lelkész, pszichológus, szociális munkás, védőnő, jogász, stb.);
13. Elmondani, hogy a fejlődés rohamos, új módszerek vannak a gyermek állapotának javítására.
Érdemes még kitérni az alábbiakra, illetve jó, ha az orvos attitűdjének kialakításában az alábbiak meghatározó szereppel bírnak:
1. A fogyatékos gyermek teljes értékű és teljes jogú gyermek, felnőttként teljes jogú állampolgár;
2. A fogyatékosság nem orvosi probléma, a megoldás sem lehet (csak) orvosi megoldás, hanem komplex, személyre szabott, multifunkciós;
3. Emiatt a segítség és az információ is komplex kell legyen!
4. A megmondás, – annak ellenére, hogy az orvos dolga – lelki, szociális, családsegítési célokat és a gyermek érdekét kell szolgálja;
5. Az első napok sokkos állapotában a legtöbbet a sorstársi melléállás segít!
6. A sorstársi segítő nem ellensége, hanem segítője, kiegészítője az orvosnak;
7. A Sorstársi Segítő Szolgálat mellett a kórházon belül is lehet támaszkodni szakemberekre: szülésznők, egészségügyi szakdolgozók, kórházi pszichológus, kórházi szociális munkás, védőnő, stb. Célszerű lenne a feladatmegosztás, illetve a team-munka, mely részét képezhetné a helyi megmondási protokollnak.
8. Az orvosnak és csapatának ki kéne dolgoznia a saját megmondási protokollját. Ehhez kérhetik a Down Alapítvány segítségét.