A ValueAble hálózat a Down-szindróma világnapján

2018. március 21-én lesz a Down-szindróma világnapjának (World Down Syndrome day, WDSD) tizenharmadik évfordulója. Az idei év fő témája: #WhatIBringToMyCommunity (“mit adok a közösségemnek”) – azaz hogyan, mivel tudnak a Down-szindrómával élő személyek hozzájárulni az élet különböző területeihez, legyen az akár iskola, munkahely, közösségi élet, köz- és politikai élet, kultúra, média, szórakozás, szabadidő és sport.

Ezen a napon az Egyesült Nemzetek központjában, New Yorkban egy “Mit adok a munkahelyemnek” című konferencia kerül megrendezésre, amelyen Down-szindrómás személyek, szószólóik, főbb munkáltatók, a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatásában jártas szakértők és kormányzati hivatalok fognak részt venni.

A “Valueable hálózat” projekt – amelyben a Down Alapítvány is részt vesz – az értelmi fogyatékossággal élő személyek munkahelyi inklúzióját elősegítő legjobb gyakorlatok európai példájaként fog részt venni a konferencián. Az Európai Bizottság által finanszírozott, az Erasmus+ program keretében megvalósuló projekt azzal a céllal született meg, hogy olyan, a vendéglátóiparban működő vállalkozások európai hálózatát hozza létre, amelyek munkagyakorlatra fogadják agy foglalkoztatást nyújtanak Down-szindrómával vagy más értelmi fogyatékossággal élő személyek számára.

Ma a Valueable hálózat (www.valueablenetwork.eu), amely Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Magyarországon és Törökországban van jelen, 52 védjegyet birtokló szervezettel dicsekedhet, szállodákkal, éttermekkel. További 43 szervezet szerzett több-kevesebb tapasztalatot értelmi fogyatékos munkavállalókkal alkalmazásában, és mérlegeli a hálózathoz való csatlakozást.

A Valueable projekt és védjegy révén több mint 100 értelmi fogyatékos személynek nyílt alkalma kipróbálni magát saját országában, és megmutatni, hogy képes és hatékonyan hozzá is járul a szállodák és vendéglátóipari vállalkozások működéséhez. Ezt mostanra a munkáltatók is elismerik és hálózati tagként újabb vendéglátó helyeket szerveznek be a hálózatba.

A gyakorlat megerősítése és egységesítése érdekében elindult a Valueable projekt nemzetközi mobilitási programja, melynek keretében értelmi fogyatékos gyakornokok külföldi munkahelyeken is kipróbálhatják magukat szakmai gyakorlat formájában. Magyarországi fiatalok 2018 nyarán kapnak lehetőséget, hogy munkagyakorlaton vegyenek részt egy olaszországi (milánói) szállodában.

A külföldi gyakorlatoknak helyet adó – a Valueable projektben élenjáró – olasz és portugál hotelek a vendéglátóiparban tevékenykedő vezetőket is fogadják  a számukra biztosított tanulmányutakon, hogy testközelből megtapasztalhassák, hogyan is valósul meg az inkluzív foglalkoztatás ezeknél a gyakorlott, tapasztalt munkáltataóknál.  A szakemberek számára olyan online képzéseket is szervezünk a projektben, melyek specifikusan az értelmi fogyatékosságot, illetve az értelmi fogyatékos személyek foglalkoztatásának témáját és a munkahelyi diverzitásmenedzsmentet járják körül.

 “Remélem, hogy a hálózat világszerte el fog terjedni és fel fogja hívni a figyelmet arra, hogy az értelmi fogyatékos munkavállalók produktivitást hoznak, hozzáadott értéket termelnek a munkahelyeik számára” – mondta a projekt vezetője, Paola Vulterini (AIPD, Olaszország).

Ha kíváncsiak a konferencia, illetve a külföldi gyakorlatok tapasztalataira, az alábbi csatornákon követhetik a hálózat fejlődését, illetve magyarországi bővülését:

https://twitter.com/ValueableNet

https://www.facebook.com/ValueableNetwork/

https://www.facebook.com/downalapitvany/

http://www.downalapitvany.hu/

http://os.mti.hu/hirek/134487/a_down_alapitvany_kozlemenye